TESZTCIKK_5 dolog, amit a téli futások után megtanultam

Tíz éves futó pályafutásom felét konditermekben töltöttem november és március között, de bevallom olyan tél is előfordult, amikor egyáltalán nem is húztam futócipőt. Majd egyik télről a másikra megváltozott bennem valami, és ha nem is lettem a téli futások bolondja – fogalmazzak szebben, rajongója – manapság már eszembe sem jutna futópadra állni azért, mert odakint épp havazik. 

Alapvetően nem tartom magam télimádónak, de most már hogy látom a fényt a téli alagút végén, néha örülni is tudok egy-két havas napnak. Igen, ennyi nekem köszönöm szépen éppen elegendő is, és az év első napjától kezdve mormolom magamban reggelente, amikor didergő kézzel elindítom az órámat, hogy „január-február, itt a nyár“! Mivel már februárt írunk, gondoltam összeszedem, hogy mi az az öt dolog, amit a téli futásaim által megtanultam. S hogy miért épp öt? Mert ez volt az ötödik átfutott telem! 

  1. Nem fogok megfagyni a futás végére

Kezdem a számomra legfontosabb, és legmegnyugtatóbb tanulsággal: nem fagytam meg! Aki ismer, tudja, hogy nagyon fázós vagyok, még nyáron is simán zokniban és két takaróval alszom. Így eleinte nehezen hittem el, hogy nem fagyok majd össze futás közben, de nem így lett. Mondjuk időbe telt, mire megtanultam jól felöltözni, de erről majd a következő pontban… Azt bevallom, a futások elején kizárólag valami forró ital gondolata tartotta bennem a lelket. Ami vicces, mert most már nem a vízforraló bekapcsolása az első dolgom, amint hazaérek, és simán kiveszem a fagyasztóból a banánt, hogy abból készüljön a fehérjém futás után. Szóval nem fagytam meg! Hurrá! 

  1. Nem érdemes túlöltözni

Ahogy a mondás tartja, nincs futásra alkalmatlan idő, csak rosszul felöltözött futó. A kezdetek kezdetén két zokniban, dupla nadrágban, három réteg felsőben és pehelykabátban mertem csak elindulni. Nagyjából 20 méter után persze vettem is le magamról a ruházatom felét, de akkor még nem szólt nekem senki, hogy hahó, ez több, mint felesleges. Bár nem hinném, hogy bárkire is hallgattam volna. Szóval saját magamnak kellett megtapasztalni azt, hogy mennyire felesleges túl sok rétegben futni, és bizony akkor vagyok jól felöltözve, ha az első 5-10 percben még nem esik jól a hőérzetemnek a kintlét. Nekem ami bevált: egy zokni, egy vékony hosszú futónadrág, (ha nagyon erős szél van akkor a combom szokott elöl fázni, ilyenkor jól jön egy plusz rövidnaci) egy vastag téli futófelső, egy mellénnyel, vagy szélkabáttal az időjárásnak megfelelően. Fejpánt, csősál alapdarab, a kesztyűt viszont már nem bírom magamon elviselni, pedig a kezdetekkor síkesztyűben futottam. (Oké, nevetni ér) 

  1. Nem is félelmetes a sötétben futni 

Sőt, kifejezetten imádom, hogy úgy futhatok, hogy senki nem lát, nem ismer meg, nem kell megállni dumcsizni egy ismerőssel, hanem csak élvezni lehet a futást. A biztonság természetesen fontos, így figyelek, hogy ne tetőtől talpig feketében legyek, és a futóruháim nagy része fényvisszaverős részleteket is tartalmaz, fejlámpát is mindig viszek magammal, ahol a kellemes piros fényt kapcsolom csak be, ami kellő feltűnést jelent, viszont nem világítom ki vele a szembe jövők szemét, és az órámon is az állandó megvilágítás került beállításra. Így érzem jól magam, mivel én a városban futok, nem terepen. Az már egy következő szint, hogy egyedül, sötétben, terepre merjek menni….  Egyelőre nem is vágyom rá. 

  1. Rajtam kívül is vannak emberek, sőt futók az utcán télen is

Eleinte furcsa érzés volt, hogy hajnali 5 óra pár perckor jönnek velem szemben futók az utcán. Aztán megszoktam, zömében mindig ismerős arcok, de ha este megyek ki, akkor sem fordul elő, hogy ne találkozzak futóval. Ez alapvetően nagyon jó, mert sokan mozognak, sokan futnak, és ennek örülünk. Pedig az elején azt gondoltam, hogy rajtam kívül nem lesz majd senki az utcákon, csak a nagyon korán munkába igyekvők, vagy a buliból épp hazatartó fiatalok. De nem így van, és ez jó! 

  1. Nem leszek beteg attól, hogy hidegben is kint futok

Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb tévhit az volt bennem, hogy majd jól megbetegszem attól, ha kint futok, és belélegzem a hideg levegőt. Nem így történt, sőt, elárulom, hogy amióta a teleket átfutottam a hidegben meg is erősödött az immunrendszerem! Sokkal jobban bírom a hideg italok, a fagyikat is, és nem fájdul meg a torkom, ha belekortyolok egy jeges italba. A hidegben való futásnak számos élettani előnye van, és nincs is annál nagyobb jutalom, mint egy forró zuhany! 

- Advertisement -Alsó

TESZTCIKK_Te már elkezdted a jövő évi versenyszezon tervezését? Még nem késő!

Sok futó összeköti a versenyeket hosszú hétvégi kiruccanásokkal, főleg, ha külföldi helyszínre esik a választás. Ilyenkor már célszerű jó előre kiválasztani...

A 6 legfontosabb kiegészítő az őszi-téli futásokra

I actually first read this as alkalizing meaning effecting pH level, and I was like, OK I guess I understand how...

5 tipp kezdő terepfutóknak Courtney Dauwaltertől

I actually first read this as alkalizing meaning effecting pH level, and I was like, OK I guess I understand how...
spot_imgspot_img

További cikkek

TESZTCIKK_Lépj szintet a világban.

A hosszú, fagyos edzéseken te is eljátszol a gondolattal,...

Így öltözz a téli futásokra

Be fearless in front of them with your ideas...

Mennyit futhatunk egy cipőben?

I actually first read this as alkalizing meaning effecting...

A 6 legfontosabb kiegészítő az őszi-téli futásokra

I actually first read this as alkalizing meaning effecting...